A kettes

Ez a nap is úgy indult, mint a többi: öltözködés, gyors reggeli, fogmosás és indulás az iskolába. Első óra matek, beülök a padban, igaz elkövettem egy hibát: túl gyorsan huppantam le, a fenekemen tegnap óta lévő hurkák fájdalmasan figyelmeztettek, hogy ilyet azért mégsem kellene.
Lassan előveszem a könyvet, a füzetet, jön a tanár, röpdolgozat! Mindenki vegyen elő egy tollat más nem maradhat az asztalon.
Kiosztja a lapokat, minden jó válasz egy jegy, ha végeztetek adjátok előre, az óra végén kijavítom. Az igazgató szerint kevés a jegy félév előtt, mindenki nem tud a zárásig lefelelni, erre készülhettek minden órán.
A lapot meglátva rögtön belémnyilal, hogy ezt lehetetlen megoldani. Tíz perc erre? Lehetetlen, nézem is a többiek közül majdnem mindenki csóválja a fejét, persze az első sor szorgalmasan ír. Csak tudnám mit...
Padtársam hamar feladja, még róla sem lehet leírni semmit, na, jól indul a mai reggel is.
Valamit körmölök, és feszülten várom az óra végét, a hármas remélem meglesz!
Puff, kettes lett, két jó megoldás meg egy fél. De tanárnő, az már hármas, nem? Nem, majd legközelebb figyelembe veszem.
Jó jó, gondolom magamban, de nem legközelebb kapok ki a kettesért, hanem ma.
A nap hátralévő része gyorsan telik, repülnek az órák, nincs is időm azon gondolkozni, mi vár majd otthon.
Hazaérve próbálok minden a lehető legjobban csinálni, megírom a leckét, elmosogatom a reggeli poharam mire anyám megjön, jó kedve legyen.
- Mi volt ma az iskolában?
- Semmi érdekes, válaszolom hátha el tudom odázni az elkerülhetetlen. De nem, jön is a következő kérdés.
- Jegyet kaptál?
- Ige, röpdolgozatot írtunk és hát kettes lett... A kettest olyan halkan morvolva modom ki, szinte én sem hallom, nem is akarom hallani.
- Kettes? Tudod, hogy ez mit jelent?
- Igen, nem tanultam rendesen ezért meg fogsz büntetni, mert csak ez az egy dolgom van, tanulni.
Tegnap a bepisilés, ma ez a jegy... Nem lesz belőled sosem rendes ember, fiam, de majd én megnevellek, ha már így kell ezt. Ne hidd, hogy ezt most könnyen megúszod, kezd elegem lenni.
Mire ezt mondta, már meztelen fenékkel vártam a folytatást, felkönyökölve a konyhaasztalra. Legnagyobb meglepetésemre a szíjjal és egy befőző fakanállal érkezett vissza. Huh milyen régen kaptam ki a fakanállal, szinte nem is emlékszem, milyen volt, de ez nem is olyan, sokkal nagyobb a feje sóhajtom magamban.
Először bemelegítésnek kapsz tizet a fakanállal, utána meg a szokásos adagod. Ha a héten mégegyszer ilyen jegyet hozol, újból megkapod, érted?
- Igen, értem.
Fenekem megfeszítve vártam az első ütés a fakanállal a bal oldalra. Csatt. Meg is érkezett, teljesen más érzés, sokkal fájdalmasabb, mint a szíj. Az végigszántja a fenekem és éles érzés, ez meg tompán csattant, egy vöröslő foltot hagyva maga után. Az ütés után ösztönösen megfeszítem a fenekem, rossz szokás, hátha úgy kevésbé fáj, de rutinos feneklőként megvárja, amíg az izmai egy pillanatra is akár ellazulnak és úgy méri ki a következő ütést.
Csatt, csatt, nem is számolom már magamban, csak arra tudok koncentrálni, hogy ne sírjam el magam és ne rántsam el égő fenekem a következő ütés elől, mert akkor azt újból megkapom.
Véget ért a bünti első része, félénkem kérdezem meg, nem tarthatnánk-e egy kis szünetet, nagyon fáj a fenekem!
Azért csinálom, hogy fájjon és emlékezz rá holnap ha beülsz az iskolapadba, hogy ilyen jegyet nem lehet hazahozni!
Báár, ha gondolod, tarthatunk egy kis szünetet, mosolyodik el anyám, úgyis vacsorát kell csinálnom. Na, szeretnél akkor szünetet?
- Igen, köszönöm, szeretnék felelem annyira halkan, és tisztelettudóan, amennyire csak bírom.
- A szüneted akkor ott lesz a sarokban. Szépen letérdelsz, homlokot a falra, a lábaid felemeled és mukkantást sem akarok hallani.
Ellenkezni nem merek, akkor még jobban kikapnék, így felveszem a pozíciót. Nem tudom, mi történhetett, nagyon régen kellett térdepelnem a hideg kövön. Talán rájött, hogy a tegnapit csak kiprovokáltam? Nem tudom...
Nagyjából fél óra telt, térdeim már sajogtak, amikor fülemnél fogva felhúzott, odaparancsolt az asztalhoz és elkezdte kimérni az utolsó adagom.
Csatt énekelt a szíj a hátsómon fájdalmasan belemarva a fakanáltól már feldagadt fenekembe. Ugye tanulni kellett volna hagzik a kérdés, de mielőtt válaszolnék, már jön is a következő csattanás hátulról. Lábaim remegnek, a fenekem is érzem, kezd remegni a fájdalomtól, de ez legkevésbé sem hatja meg anyámat.
Csatt megjött a harmadik hurka, pici szünet, hogy felkészüljön az utolsó kettő gyors kiosztására. Csatt és csatt, az utolsó a combom és a fenekem találkozásánál a finom bőrt találta el.
Végeztünk, töröld meg az orrod és asztalhoz, kapsz öt percet, hogy rendbeszedd magad, elég éhes lettem.
Szipogva megyek be a fürdőszobába, fájó fenekem simogatom és gyorsan megszemlélem a tükörben. A fakanál két tenyényi lila és vörös nyomát az öt nadrágszíj hurkája keresztezi, és még a tegnapi nyomok rózsaszínben is ott vannak.
Hát egy darabig biztos nem tudok rendesen ülni gondolom magamban, gyorsan kezet mosok és sietek, nehogy azért is kapjak.