Tündi

Épp egy nagy betegségből gyógyulok, megkaptam az orvostól a szokásos injekció kúrát (napi egy szuri hat napon át de erről majd később), jobban vagyok, jövő héten iskola!
Reggeli közben anyám kérdezi, hogy állok a leckével, tanultam-e valamit a héten? Mondom tudod anyu, nem voltam jól, nem tanultam, feküdtem végig.
- Túlságosan lemaradsz, nem fogod tudni bepótolni! Szólok Erzsikének, hogy küldje át Tündit, majd elmondja, mivel hol álltok és segít neked.
- Tündit? ÁÁÁ, ő sosem szokott figyelni, teljesen felesleges...
- Eldöntöttem, jön és kész! Akarsz még feleselni?
Persze, hogy nem akartam, ki akarna szombat reggel kikapni, hogy sajogjon a fenekem egész nap, de gondoltam magamban, pont a Tündi... Nem tartozik a menők közé az osztályban, visszahúzódó, csendes, kicsit butácska lány, sose vesz részt semmilyen csínyben és a végén még pletykálni kezdenek az osztályban rólunk!
Telik az idő, Tündi még sehol, amikor csöng a telefon és hallom anyám hangját.
- Most indul akkor? Rendben, várjuk, elég ha felírja, mit kell tanulni, a könyvek itt is megvannak!
Megjön, olyan furcsán veszi le a cipőjét, tisztelettudóan köszön és bejön hozzám.
- Szia, bocs a késésért, hoztam a leckédet. Hova ülhetek le, nézzük át és megyek.
- Hozz magadnak egy széket a konyhából, akkor ide tusz ülni mellém, de felőlem mehetsz is, válaszolom csöppet sem lelkesen. A fenének jött, most itt fogok ülni egész nap a hülye leckével gondolom magamban.
Hozza a széket és még akor sem tűnik fel semmi, csak egy halk szisszenést hallok, amikor leül. Tehát akkor ez itt az irodalom, a Toldit vettük, két verszakot meg kell tanulni, felelés lesz jövő héten. Matekban nem haladtunk, ismételtünk... Mondja, mondja, de nekem teljesen méshol jár az eszem, gondolkozom, nézelődök a végén veszek egy nagy levegőt és kinyögöm.
- Csak nincs valami baj? Olyan furcsán viselkedsz.
- Miért, mire gondolsz?
- Hát ahogy ott ülsz, a fészkelődés meg ilyesmi. Akkor szoktam ilyen lenni, amikor jól kikapok és fájdalmas az ülés.
Hoszzú néma csönd, csak néz maga elé a végén kiböki:
- Te is ki szoktál kapni?
- Csak ha rossz vagyok, feleselek, meg ilyesmi. Akkor jön anyám a szíjjal és megkapom a magamét.
Azért késtem tőletek, mert igazából nem akartam eljönni, semmi kedvem nem volt hozzá a mai nap, inkább legoztam volna a tesómmal. Szóval le is ültem vele játszani, de aztán jött anyám, jól elvert miattad és átküldött!
- Sajnálom, hogy miattam kaptál ki, biztos eléggé fájhatott, hogy tudnám jóvá tenni?
- Sehogy, ami történt megtörtént, nem számít... de ha esetleg
- De? Nem fejezted be, mondjad!
- Szóval hülyeség tudom, de nem hiszem el, hogy te is ki szoktál kapni, anyád tök nem olyan. Bizonyítsd be!
- Most arra kérsz, hogy fenekeltessem el magam?
- Igen, látni akarom és akkor elhiszem, amúgy meg elterjesztem, hogy hazudós vagy, és mindenki úgy fog hívni az osztályban. Tudod, hogy megteszem, még ha ki is kapok érte...
- Rendben, elfenekeltetem magam miatta, de cserébe én is kérek valami. Látni akarom a nyomokat, mert nem hiszem el amúgy. Áll az alku?
Állt az alku, így nagy sóhajjal odahoztam az asztalhoz egy társasjátékot, elkezdtünk játszani, és vártam, mikor nyit ránk anyu. Tudtam, ha tanulás helyett játszunk, azt nem úszom meg és mérges lesz, de reméltem nem nagyon.
Amit vártam meg is történt, benyitott és mérgesen ránkripakodott. Hát ti meg mit csináltok itt? Nem tanulni kellene? Ezért jöttél át?
- Anyu, nem az ő hibája, én hoztam ide a játékot, mert már untam, kérem érte a büntetésem.
- Tudod mi következik? Tündi, mivel te is benne voltál, végig kell nézned, nálunk mi jár ezért!
- Tudom, és egy sóhaj kíséretében meztelenítettem le a fenekem, és fekönyököltem az asztalra, amíg anyám kiment a szíjért.
- Készen állsz? Ötöt fogsz kapni, és nem érdekel, hogy beteg voltál!
- Igen készen, kérem a bünetésem.
Tényleg nem érdekelte, hogy beteg voltam és a szuri nyomai ott díszelegtek a fenekemen. Az első utésre meglendítette karját, a szíj lecsapott égő vörös nyomot hagyva a fenekemen. Számold hangosan, Tündi te meg nézd, mi történik, ha valaki nem a tanulással foglalkozik nálunk!
A második ütés még brutálisabb lett és pont eltalálta az amúgy is fájó tűnyomot, nem tudtam visszatartani és elkezdtem halkan szipogni. Sírni nem mertem, végülis én vállaltam és egy lány előtt sírni? Kettő.
Még három van hátra, amiből egy meg is érkezett. Épp az első hurkámat találta el. Három. Oldalra nézek, látom Tündi feszülteni figyeli a feneklésem.
A végén az utolsó kettőt, hogy ne nagyon mozgjak gyors egymásutánban méri ki rám mint mindig. Csatt és csatt. Az egész fenekem én, az öt vörös hurka még jó sokáig fog sajogni. Szipogva a sírás határán állok fel és köszönöm meg a büntetést.
- Most pedig elrakjatok a játékot és tanulás!
- Mindketten sziszegve ülünk le, Tündi odasúgja: nem hittem volna, de nem hazudtál. Én is ugyanígy szoktam kikapni, csak néha a bokámat kell megfogni, nem szoktam kibírni sírás nélkül. Holnap az iskola után találkozunk...
A tanulás innentől kezdve gyorsan ment, és mivel kezdett sötétedni, Tündi elköszönt.