Az esti verés után közösen megvacsoráztunk, igazából ülni alig tudtam, az egész hátsóm égett, minden hurka lüktett rajtam, és az agyam csak azon járt, vajon mit ígért anyu múltkor a simogatásért?
Nem aludtam jól az éjjel, az agyam csak kattogott és amikor megfordultam, mindig éreztem, mekkora verést kaptam tegnap és még csak bele sem mertem gondolni, mi vár rám holnap!
Az éjszaka lassan vánszorgott, természetesen most is becsorogtam, még szerencse, hogy a pelenkába, a fenekem fájt, de nem mertem odanyúlni és enyhíteni a fájdalmon, annyira féltem a holnapi büntitől.
Lassan reggel lett, nyitott szemmel feküdtem az ágyban, amíg anyu be nem jött, hogy ugrás ki az ágyból, egész nap itt akarsz lustálkodni?
Kikecmeregtem az ágyból, persze anyu megvárta, és mérgesen állapította meg, ma sem tudtál odafigyelni, már megint bepisiltél?!
Sírásra görbülő szájjal válaszoltam, hogy bocsánat, nem tehetek róla, csak úgy jött.
- Csak úgy jött? Szóval csak úgy jött! Nem baj, ma büntetésből egész nap pelenkában leszel!
Próbáltam tiltakozni, persze titokban repdestem a boldogságtól, még ha ki is kapok, a pisis pelenkán sokkal kényelmesebb az ülés és úgy annyira nem is fáj a hátsóm.
Kifutottam a fürdőbe, levettem a csatakos pelust, lezuhanyoztam és a tükörben megnéztem sötét lilás hurkákkal tarkított fenekem. Jól látható módon a combom is kapott egyet, sóhajtok, így tényleg fájdalmas lesz ülés pár napig.
Csendben megreggeliztünk, igazából nem akartam semmit szólni, nehogy még jobban felhúzzam, Ő sem szól, szerintem azon gondolkozott, mivel és hogyan büntessen tovább.
Végeztünk, és elhangzott a kérdés, hogy még mindig nem emlékszel?
Nem anyu, tényleg nem emlékszem válaszoltam szipogva, mert gondoltam, hogy ezért újabb hurkákkal fog gazdagodni eddig is eléggé meggyötört hátsóm. Nem is tévedtem...
Rendben, akkor told le a nadrágod és hajolj előre, bokafogás, hangzott a parancs!
Enyhe terpeszbe álltam, megfogtam a bokám és széttárt lábaim közt láttam, hogy anyu előveszi a fiókból az egyik legnagyobb vágódeszkát, amit csak talált.
Tartsd magad, ha elengeded a lábat, annyiszor kapsz egyet, és már suhogott is a levegőben a deszka, hogy tompa puffanással lecsapjon kifeszített, védtelen hátsómra.
Aúúú, fogtam a bokám, ahogy tudtam, de a tegnapi veréstől érzékeny fenekemen minden csapás után szinte csillagokat láttam, köszönöm anyu.
Újabb suhintás és azt hittem, szétszakad a fenekemen a bőr, akkorát kaptam. Persze a könnyeim már potyogtak, kérlek anyu, ígérem, többet nem csinálom!
Nem hatotta meg ez sem, amikor kimérte a következő bőrrepesztő ütést hátsómra.
Remélem is, ez a feneklés megtanít, hogy megtartsd az ígéreted válaszolta és már szelte is a levegőt a deszka, hogy utána lecsapjon a fenekem aljára, oda, ahol minden üléskor érintkezik a bőr a székkel.
Nem fogsz majd egy darabig kényelmesen ülni az biztos, közölte szigorúan anyu, de ez semmi ahhoz képest, amit én kaptam lánykoromban, amikor én is ugyanezt csináltam!
Az utolsó ütés előtt egy kis szünet, hogy időm legyen felkészülni a legkegyetlenebb csapásra, hangos suhanás és csattanás kíséretében meg is érkezett. A fenekem, a lábam már önálló életet élt, remegett az egész testem és nem tudtam irányítani, csak a mindent elborító fájdalmat éreztem a fenekemen.
Így maradsz, amíg nem szólok, utána betérdelhetsz a sarokba, de nehogy azt hidd, hogy ennyivel megúszod, hányszor kaptalak már rajta, szól mérgesen anyu és elmenőben még egy utolsót ráhúzott a seggemre.
