Fekszem éjjel az ágyban, valamiért nem tudok aludni, csak a félig pisis pelusban keletkezett hatalmas dudorra tudok gondolni, no meg a fenekesekre, amit kapok, ha hozzérek, pedig annyira jó, fut át az agyamon, no meg anyu biztos alszik, nem veszi észre.
A takaró alatt a pelenkán keresztül, kívülről kezdem el dörzsölni, kezem már fáj, de jön a megkönnyebülés, amikor a sötétben meghallom anyu hangját:
Befejezted végre? Hihetetlen, hogy te semmiből nem tanulsz, mondja mérgesen és becsapja maga mögött az ajtót.
Hirtelen elszállt minden erőm, csak a holnapi fenekesekre tudok gondolni, szép lassan érzem, hogy csorgok be a pelenkába.
Nagyon nehezen tudtam elaludni, reggel próbálok csendben, nagyon tisztelettudóan beszélni, szinte ott sem lenni, mire anyu közli, hogy nem felejtettem ám el az éjszakát!
Az iskolában a nap szinte röpül, pedig máskor csak vánszorogni szokott, egyik óráról ki, másikra be, a többiekkel sincs kedvem beszélni, csak magamban gubbasztok és az esti fenekesekre tudok gondolni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése