Szomszédban

Nálunk, falun a neveléshez hozzátartozott a testi fenyítés, szerintem még mindig így van. Repültek a pofonok, a seggesek, kinek mennyi jutott, de hogy mindenki kapott otthon az szinte biztos.
Szombat délután volt, anyu megengedte, hogy átmenjek a szomszédba játszani. Jóban volt a szülőkkel és a lány, Tündi az osztálytársam volt, szóval ha beteg voltam, mindig áthordtuk egymásnak a leckét, együtt mentünk néha iskolába, meg együtt is jöttünk el, neki voltak lány barátnői, nekem nem voltak fiú barátaim, szóval együtt "lógtunk" néha.
Természetesen ahogy nőttünk, nem maradt ennyiben a kapcsolatunk, ez talán köszönhető annak is, amit most elmesélek.
Szóval álmos szombat délután volt, játszottunk a tisztaszobában, szigorún a cipőt levéve, amikor nem emlékszem, de valamin sikeresen összekaptunk, és csúfolni kezdett: bepisil a kisbaba, becsorog a pisi, bepisil a kisbaba, becsorog a pisi.
Először persze meglepődtem, nem tudtam, hogy tudja, utána elfutott a méreg és meghúztam a befont haját, persze ő ellenállt, forgott, kaptam egy pofont tőle de tartottam magam és tovább küzdöttünk.
Tudom, hagynom kellett volna, de égett az arcom a pofontól és ahogy próbált kiszabadulni, véletlenül levertünk egy vázát a tisztaszoba asztaláról.
A hogy a váza a földre ért, levegő azonnal megfagyott, sírásra görbült a szája, és közölte, hogy azonnal engedj el te hülye, ezt jól megcsináltunk, nézd mi történt.
Kérdezem, miért, mi történt?
Eltörtük a vázát és már sírt is, ezért nagyon ki fogunk kapni válaszolta.
Mi az, hogy ki fogunk kapni? Te törted el, nekem semmi közöm hozzá, közöltem, de gyerünk anyukádhoz, majd én jól elmondom neki, hogy te verted le válaszoltam, és kezdtem felszedni a padlóról a porcelán váza darabjait.
Kezünkben a darabokkal én kicsit félve, Tündi sírva, mentünk hátra a hátsó konyhába, elmondjuk édesanyjának, mi történt elől a szobában.
Eltörtük a vázát az asztalon, szipogott Tündi, bocsáss megy anyu, mondta halkan.
Együtt törtétek el, kérdezte az anyja és Tündi meg sem várta, hogy megszólaljak, már mondta is, hogy igen, játszottunk és közben véletlenül levertük.
Véletlenek nincsenek, jobban oda kell figyelned válaszolta az anyja, tudod mi a figyelmetlenség ellenszere kislányom?!
Igen anyu, válaszolta, kivered a fenekem válaszolta, minta ott sem lennék.
Igen, ezért megcsapkodlak, már csak azt kell eldöntenetek, hogy felesben kapjátok meg, vagy átszóljak és te ott, Tündi meg itt kapja meg, nézett rám kérdően.
Végigfutott az agyamon, hogy a szíj nem túl kellemes, itt meg csak megcsapkodnak, otthon el sem kell mondanom anyunak, így egy pár fenekessel megúszom a dolgot, szóval bátran válaszolta, hogy igen, én is benne voltam, kérem a büntetést.
Rendben, Tündi, tudod a dolgod, itt a kés, öt percetek van.
Öt perc, mire? gondolkoztam, de már mentünk is ki a kert végébe, ahol egy kisebb bambuszerdőt tartottak fent, sosem értettem miért, de hamar rájöttem.
Ezzel fogunk kikapni?
Igen, de ne szájalj, hanem gyere, segíts választani szipogott Tündi.
Választani? Én még sosem kaptam ilyennel, anyu mindig szíjjal ver el, azt sem tudom, milyet kell választani feleltem félelemmel a hangomban. Mondd, mennyire fáj?
Mintha tüzes vasat nyomnának a seggedhez. Emlékszel, amikor Dózsa Györgyöt tanultuk? Hát szerintem annyira! Ha vékonyat vágot, nagyon fog csípni, ha vastagat vágok, nem azonnal csíp, csak úgy fáj, hogy bepisilsz. De szerintem te ígyis úgyis bepisilsz majd.
Vágok egy vékonyabbat, az hamarabb gyógyul és holnapután már ülni kell a padban, döntötte el, és már esett is neki a bambusz aljának a késsel.