Ugyanoda

Ma este anyu nagyon mérges, nem is tudom, miért, próbálok nem okot adni, hogy kikapjak, de sajnos nem megy, megint kaptam egy hármast amiért tudom, ki fogok kapni.
Próbálom húzni a dolgot, amíg anyunak egy kicsit jobb kedve lesz, de nem, nem lett, így vacsi utan eléállok, és hüppögő, elhaló hangon közlöm a sajnálatos tényt, hogy ma magyarból hármast hoztam haza.
Látom, anyu arcát elfutja a méreg, nem is kérdez semmit, csak mondja a szokásos büntetés előtti szöveget, hogy told le a nadrágod, hajolj az asztalra!
Huh, szerencsére nem a bokámat kell megfogjam, kapaszkodhatok az asztalba, nem kell attól tartanom, egy jól találó ütés után orra esek, persze, még sosem estem, de ettől mindig tartok.
Letolom a nadrágom és az alsómat, tudom, most nagyon fog fájni egy darabig, de majd megpróbálom kijavítani a jegyet, hogy év végén ne kapjak ki még jobban a bizonyítványért, ez jár az eszemben mire anyu meghozza a szíjat.
Tudod miért kapod? Egyetlen dolgod, hogy tanuljál, és nem csinálod, ezért kell kikapj!
Igen, anyu, tudom, mondom halkan, és a kisterpeszben megfeszítem a fenekem, várva az első ütést, ami meg is érkezik, de nem oda, ahova szoktam kapni, a fenekem aljára jön, a legfájdalmasabb helyre, ahol a combom és a fenekem találkozik.
Ahh, nyögök fel, ez igazán fájdalmas volt, a szíj végigszántotta a fenekem, a vége oldalt belemart a combomba, vörös csíkot hagyva maga után.
Megérkezik a következő ütés az első helyére, pokolian fáj, a szíj ugyanoda csapott le megint, ilyet eddig nem kaptam még soha, nagyon fáj, elsírom magam, de anyut ez nem hatja meg, a szíj hangosan szeli a levegőt és üvöltve tép bele a fenekembe. Nem tudom magam tartani, hangosan kezdek sírni, mielőtt jön a két utolsó gyors fenekes, de nem segít a sírás sem, fenekem feldagad, azt hiszem, holnap nem fogok tudni ülni rendesen, tudja ezt anyu is, hogy fáj másnap a kemény iskolapad.
Csatt és csatt, hangosan bőgök, de nem merem elengedni az asztalt, amíg engedélyt nem kapok.